golgotaszeged

facebooktwitterYoutube-logo

balazsNév: Dr. Terhes Balázs


Születési helye: Szeged
Családi állapot: egyedülálló
Feladatom Golgota Szegedben vezetőségi tag, gyülekezeti üdvözlőember, és beugró (takarítástól a tanításig),
Kedvenc Igevers: Gal 2,20

Személyes bizonyságtétel

Az én történetem az önfeledtség elvesztéséről és megtalálásáról szól.
Gyermekként a családunkban elég jól kijöttünk egymással, és az általános iskola felső tagozatában már kitűnő volt a bizonyítványom, önfeledt voltam. A gimnáziumban minden megváltozott, barátot nem találtam, a tanárok sem bíztak úgy bennem, és pár, tök ciki kamaszkori testi nyavalyám is lett (pl lábgomba, ízületi problémák). Képzelt beteggé váltam, s eluralkodott rajtam a stressz, az önsajnálat és a szégyen. Arra jutottam, nem kell, hogy a körülmények ennyire befolyásolják az ember lelkiállapotát, de én mégsem tudom kivonni magam alóluk.


Idővel már annyira ideges voltam nap, mint nap, hogy nem keringett bennem rendesen a vér és folyton felfáztam. Így jutottam el pszichiáterhez, más orvosokhoz és természetgyógyászhoz, ám a képzelt betegségekből kényszerképzetek lettek. Már kényszert éreztem arra, hogy betegnek vagy sérültnek képzeljem magam. Többször akartam meghalni, hisz nem voltam kíváncsi rá hogyan teszem saját magamat értelmetlenül tönkre. A tanulmányi eredményem sem volt már a régi. Kénytelen voltam rádöbbenni, hogy az élet igazi problémáival szemben mindenki egyedül marad, nem léphetnek mások a helyére.


Az egyetemen, 1998-ban beszélgettem egy misszionáriussal, aki elmondta nekem az evangéliumot. Nem esett nehezemre belátni, hogy mindenki bűnös, mert az én életem sem volt a helyén. Isten szeretetét – hisz számomra ez érzelmet jelentett még akkor – nem fogtam fel igazán. A személyes kapcsolatról, amit Jézus akar velünk létesíteni, csak az információ jutott el hozzám. Tudtam, hogy Jézus a központi figura, aki meghalt a bűnökért, és hogy hittel lehet Őt elfogadni személyes megváltónak, ám én érzelmi alapon közeledtem az egészhez. Két év alatt mégis eljutottam oda, hogy ez nekem kell.


2001-ben édesanyám súlyos műtétét használta fel Isten arra, hogy 2001. február 8-án kétségbeesésemben átadjam az életem Krisztusnak. A következő néhány kritikus napot jobban viseltem, és Anyu is túlélte. Ettől fogva Jézus a régebbi sebeket a felszínre hozta és begyógyította. Keresztények közt is többször zavarba jöttem, de ők ezt nem jegyezték meg hangosan, úgyhogy idővel ez is egyre ritkább lett. Az azóta eltelt évek során soha nem látott gazdagság volt a lelki életemben. Én, aki annyira féltem ki mertem menni egy félévre Németországba ösztöndíjjal, mert éreztem, hogy Isten ott akar látni. Régi énközpontú világomból Isten gyakran vezet mások felé, mert már van mit adnom. A húgommal, és édesanyámmal - akik szintén megtértek - való sokkal jobb viszonyom is ennek köszönhető.


A legérdekesebb viszont, hogy az ízületeim jobban ropognak, mint valaha, és fölfázom, ha nem vigyázok. Az egyetemen is megbuktam. Anyut később is műtötték. Hála Istennek most már jobban van. Mindezek, azonban már nem terítenek le. Istenben bízom, tőle várom a segítséget, ami nem jelenti azt, hogy mindig vidám vagyok, de tudom, hogy Ő hűséges és szeret. Kisgyerek többet már nem leszek, mégis egyre inkább merek Krisztusban újra önfeledt lenni.
Köszönöm, hogy megoszthattam veled a történetemet.